Második fejezet Barát vagy ellenség

Ugyanott ébredtem ahol sejtésem szerint leütöttek. Az irataim, a bicskám mind megvolt. Egy vékony, hosszú szőke hajú lány és egy nagydarab fekete fickó veszekedett felettem. Mindketten fekete ruhában voltak, egy-egy nagy táskával a vállukon. Kb. 16 évesek lehettek.

- Hulla. – mondta a srác.

- Te kretén a pulzusát nem is ott kell nézni!! – fogta a fejét a csaj.

- Mi van? – szólaltam, meg csak hogy valami életjelet adjak.

- Mondtam, hogy él. – fordult hozzám a lány.

- Szia! Hogy hívnak? Én Christhen vagyok. – nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen.

- Én Sarah. – angolosítottam a nevem. A fejem még mindig sajgott, de egyéb bajt nem vettem észre.

- Nem idevalósi vagy. – szólalt meg, hogy is hívják….?

- Amúgy ez a mogorva fasz,  Clyde. – mutatta be Christen.

- Nem tényleg nem vagyok ide valós. – néztem a szemébe. Reméltem kellően maga biztosnak tűnök majd. Persze ez nem volt olyan könnyű azt figyelembe véve, hogy ő kétszer akkora, mint én.

- Akkor? – mért van az-az érzésem, hogy nem kedvel?

- Magyarország. – feleltem röviden és komoran, de nem a látszat miatt. Már a gondolattól is rosszul lettem, hogy újra ott találjam magam.

- Egyedül? – kezdett bele a kivallatásba.

- Igen. – forgattam a szemem.

- Hány éves vagy?

-14. – sóhajtottam, alig vártam, hogy vége legyen ennek a beszélgetésnek kettőnk között.

Ezen csak néztek egymásra vagy 4 percen keresztül aztán elmosolyodtak.

-           Gyere velünk! – ragadta meg Christen a kezemet és egy autóhoz kezdett rángatni. – A cuccaidért majd Clyde visszamegy. – válaszolt a fel nem tett kérdésre. Na persze meg igazán még abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán velük akarok e menni.

-           Gondolom a közeli szállóban voltál, kulcs? – felhúztam az egyik szemöldökömet és egyenesen a képükbe röhögtem. 

-           Komolyan ti mit hisztek? Oda adom a kulcsot és hagyom, hogy elrángassatok magatokkal? – röhögtem továbbra is. A nagydarab csávónak pedig elkezdett vörösödni az idegtől a feje. Kezdtem várni, hogy mikor robban fel.

-           Mivel, hogy nincs választásod. –lökött be a kocsiba az a szemét. Közel álltam ahhoz, hogy neki essek. Nevelő apámat is késeltem már meg, hohó nem is egyszer.

-           A kulcsot! – utasított. Másfél percig hezitáltam, de aztán végül is beadtam a derekam. Mégis mit veszthetnék…

-           Nesze! – vágtam hozzá, csak a miheztartás végett.

-           Mi itt meg várunk.  – szállt be a kocsiba a szöszi.

-           Mi ez az egész? – kérdeztem hátha ő majd ad egy értelmes választ.

-           Munkát ajánlunk. – most kéne hálásnak lennem nekik?

-           Nem leszek kurva! - mutattam rá figyelmeztetés gyanánt.

-           Ez annál sokkal rosszabb. Higgyél nekem. – sóhajtott fel. Köszi, a nyugtató szavakat. Tényleg nagyon sokat segítettél.

-           Ügye ezt most nem nyugtatás képen mondod? – néztem rá a visszapillantó tükörből.

-           És hogy kerültél ide? – gondolom nem arra célzott, hogy a kocsiba.

-           Hosszú egy sztori. – sóhajtottam

-           Van időnk. – makacskodott.

-           Hová megyünk? – kérdésre kérdéssel.

-           Egy kiképző állomásra, az egyik ismerősünkhöz. Tudod, ő már az elitekhez tarozik. Fiatal gyereket keresett, akiből kemény harcost faraghat. Gondolom, neked amúgy sincs ötleted, hogy mit kezdj itt magaddal? – mosolygott rám gúnyosan.

-           Szóval tulajdon képek kik vagy mik vagytok ti? – érdeklődtem.

-           Az Secret of Terror Response Organization tagjai. – válaszolt úgy, mint ha teljesen normális lenne, az hogy ilyen információkat oszt meg velem.

-           Aha …. oké. Szerintem meg nektek a mai napra túl sok volt a szintetikus. – jegyeztem meg kétkedő tekintettel.

-           Úgy nézel, rám mintha őrült lennék és azt meséltem volna el, hogy előbb láttam egy rózsaszínű dementort repülni egy unikornis hátán, ami szivárványt húz maga után.

-           Hát... Nos, amit előbb mondtál az a dementoros sztorival egyenértékű számomra. – magyaráztam el neki a dolgok állását.

Beszélgetésünket egy dörömbölés szakította meg. Clyde az ablaküveget olyan erővel ütögette, hogy félő volt az betörik.

- Nos? – fordult felé Christen.

- A cuccai a csomagtartóban. Indulhatunk. – ült be az anyós ülésre amit én egy kicsit furcsállottam.

- Várjunk csak… Ti hány évesek vagytok? – kérdeztem rá.

- 16. – felezték egyszerre.

- Akkor honnan a picsából van nektek jogsitok? – néztem rájuk valószínűleg elég hülyén, mivel mind a ketten elkezdtek rajtam röhögni.

- A mi munkánknál az életkor nem számít. – válaszolt a röhögést félig meddig abba hagyva Clyde.

- Aha. – dőltem hátra az ülésben.

Az út nem tartott félóránál tovább. Ez a hely nappal is ugyanolyan élettel teli, mint éjszaka. Gördeszkás srácok, magukat feltűnően megjátszó lányok. Pávák, ribancok, emosok, hippik, gothok, rockerek, sport őrültek, lezserek, stb. Itt minden van.

-           Hé, Bambuló! Megérkeztünk. – ordított bele a fülembe Clyde.

-           Kösz a kellemes ébresztést faszfej.

-           Ja, amúgy, mint ahogy tudom, 14 évesen vízumod sem lehet kapni.. – vigyorodott el.

-           Igen tudom. – motyogtam az orrom alatt.

-           Ez most akkor egy kiképző hely, vagy egy börtön? – néztem végig a drótkerítésen, ami közvetlenül a 3m magas betonfal felet van.

-           Mindkettő. Tudod, csak látszatra szűnt meg a halálbüntetés. – vigyorgott Christen.

-           Tehát ide hozzák a kivégzésre várókat. – mondtam azt amit a szavaiból kivettem.

-           Pontosan. – oda lépett a bejárathoz és egy kombinációt pötyögött be a zárba.

-           Szezám tárulj! – poénkodott (vagy csak próbált) Clyde a kapu nyílása előtt.

-           Jól van Aladin, mindenkit megnevettettél. Most már igazán letehetnéd a kezed, mindjárt megdöglök a hónaljszagodtól. – legyeztem az orrom előtt.

-           Te nem vagy egy kicsit kapd be a faszom? – a személyiségem felőli érdeklődése egyik fülemen be a másikon ki.

-           Nos gyerekek irány befelé! – vezényelt be minket Christen.

Belülről leginkább egy laktanyához hasonlítható. Hatalmas földút vezet minket valahová. Van egy nagy udvar, olyan, mint a börtönökben, mellette egy komor épület, amiben valószínűleg a rabokat tartják, a fal vastagság legalább 5m, mindenhol fegyveres őrök.

Egy izmos faszi áll tőlünk 4m-re, gondolom ő a ,,fogadó bizottság” .

-           Örvendek a találkozásnak. Hogy sikerült a meló Christen? – maradt le a többiekkel, akikre én csak értetlenül bámultam.

-           Fiúk a hölgyet kísérjék el Keith-hoz! – utasította a két nagy gorillát akik eddig ő mellette álltak. Gondolom, valami katonasági verziójú személyi asszisztensek lehetnek.

-           Hehe.... Helló! – néztem fel a két monstrumra.

-           Ti mit esztek? – tettem fel a kérdést út közben, amire csak egy morgást kaptam válaszul. Az udvar szerűség felé haladtunk, ott még egy a másiknál is nagyobb,, fogadó bizottság” volt.